A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési tagozata 2016-ban Csány László díjban részesítette Reinisch Egont. 

A díj odaítéléséhez összeállított, gazdag szakmai életútját röviden összefoglaló laudációval emlékezünk a 90 évet megélt kiváló mérnökre.

1949 és 1951 között a Műszaki Egyetem Geodéziai tanszékén volt demonstrátor, majd tanársegéd.

1951-ben áthelyezéssel került az Út- és·Vasúttervező Vállalathoz (UVATERV), amely akkoriban Magyarország egyik legnagyobb tervezővállalata volt. Az UVATERV-ben – tervezői, majd csoportvezetői, később pedig osztályvezetői beosztásban – részt vett a korszerűsítési program (ipartelepi utak, bekötőutak, útkorszerűsítések) feladataiban.

1969-ben nevezték ki az akkor kialakított „autópálya osztály" vezetőjévé, ahol egy életre elkötelezte magát a gyorsforgalmi utakkal, amikkel közel negyven éven át foglalkozott különböző beosztásokban, illetve minőségben.

Számos fontos tervezési kérdésben nemzetközi szinten is tárgyalt, pl. az M1 autópálya nyomvonalának, ausztriai határcsatlakozásainak kialakításáról. Szerteágazó külföldi kapcsolatai voltak. Svájcból hozta az úttervezéshez a klotoid átmeneti ívet, amit Nemesdy Ervin professzorral tettek a magyar tervezésben is alkalmazhatóvá.

1973-ban nevezték ki a Budapesti Közúti Igazgatóság szervezetén belül 1971-ben alapított Autópálya Főmérnökség vezetőjévé. Ekkor már működtek a budapesti és a megyei közúti igazgatóságok. Ebben a rendszerben 1971 óta országos hatáskörrel működött az Autópálya Főmérnökség, majd az Autópálya Műszaki lgazgatóság, amely megyéktől függetlenül és megyéken átívelve dolgozhatott. Fő feladatuk az üzemeltetési és fenntartási munkák végzése volt.

Reinisch Egonnak nagy szerepe volt az első korszerű autópálya-üzemmérnökség kialakításában Martonvásáron, ahol az akkor modern technológiának számító számítógépeket és üzemi berendezéseket állították munkába. Az autópályáknál létrehozták az úgynevezett vonalakra irányított URH-rendszert. Nem volt még mobiltelefon, de ez jól működött: rádiók voltak beépítve a célgépekbe és az útellenőrző kocsikba, a központok pedig az autópálya-mérnökségeken voltak.

Autópálya-igazgatóként a hazai és a külföldi szakmai vezetőkkel (köztük pl. a bonni Közlekedési Minisztériummal és a keletnémet Hallei Autópálya lgazgatósággal is) jó, szinte baráti kapcsolatokat sikerült kiépítenie, nyelvtudásának és emberi tulajdonságainak köszönhetően.

Emellett – demokratikus vezetőként – beosztottaival, munkatársaival is jó szakmai és emberi kapcsolatokat ápolt, az emberek meggyőzésével, tanításával érte el, hogy elfogadják véleményét. Forszírozta az általa jónak tartott megoldások hazai alkalmazását is, így sikerült bevezetni pl. a modifikált bitument is a hazai technológiák közé.

1983-ban a Főmérnökséget Autópálya Műszaki Igazgatósággá szervezték át, amelynek nyugdíjazásáig továbbra is vezetője maradt. Nyugdíjasként az Állami Autópálya Kezelő működésében már nem vett részt, 2004-ig a szervezet jogelődjénél dolgozott.

Ezután egészen 2011-ig tervezési szabályzatok és műszaki előírások készítésében működött közre a Magyar Útügyi Társaságban. Az úttervezés területén a legnagyobb átfogó tervezési szabályzat, a Közutak tervezése műszaki előírás kidolgozásában, majd korszerűsítésében a munkacsoport vezetőjeként, később a szakcsoport egyik munkatársaként vett részt. Széleskörű ismereteit, áttekintő és rendszerező képességét, tájékozottságát, nyelvtudását sikeresen kamatoztatta. A szakma iránt érdeklődve, aktívan részt vett a MAÚT Nemesdy Ervin diplomamunka-pályázat bíráló bizottságában is.

Örökös tagja volt a Közlekedéstudományi Egyesületnek, a Magyar Autóklubnak, tagja a Magyar Útügyi Társaságnak és tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnöki Kamarának.

Gazdag életútja, szakmai és emberi tartása, diplomáciai érzéke, megalkuvás-mentessége példa valamennyi mérnök számára.

Meghatódva vette át a kamarai díjat, rövid köszönő beszédét így fejezte be: „Mindent a hazámért tettem.”

Dr. Csorja Zsuzsanna