Dr. Siska Judit Éva
a Jogi koordináló bizottság vezetője,
állam- és jogtudományi doktor, kamarai jogtanácsos, szabályozási szakjogász
Jogi tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, ahol 1984-ben szereztem diplomát, majd 1990-ben jogi szakvizsgát tettem. 1996-ban biztosítási, 2006-ban szabályozási szakjogász diplomával gyarapítottam tudásomat. 1986 óta dolgozom a MÁV Zrt.-nél különböző beosztásokban a jogi területen. 2003-tól 2011-ig a jogi igazgatóság igazgatási osztályvezetőjeként, majd szervezeti átalakítást követően – jelenleg is – kiemelt szakértőként.
Munkakörömbe tartozik a jogi alaputasítások elkészítése, a társasági és a csoportszintű normatív utasítások véleményezése, azok konzisztenciavizsgálata, majd a jóváhagyott utasítások hatályba léptetése, a MÁV utasítástárának kezelése. A MÁV Értesítő szerkesztőjeként és felelős kiadójaként tevékenykedem 2008 októberétől.
A MAÚT Jogi koordináló bizottságát 2020 óta vezetem. Meggyőződésem, hogy a folyamatosan megújuló, naprakész szabályozások – mind a közút, mind a vasút területén – a biztonságos közlekedés alapjául szolgálnak.
Férjem és két lányom van, és egy másfél éves unokám.
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK
MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
ÚJDONSÁGOK
Közúti hidak tervezése (KHT 4.). Betonhidak
2026. április 15.
189 oldal,
22 900 Ft+áfa