Beszámoló a Scharle Péter emlékülésről

 

2023. március 8-án a Magyar Mérnöki Kamarával és a Széchenyi István Egyetemmel közösen a közelmúltban elhunyt Scharle Péternek, a magyar szellemi élet kiemelkedő alakjának tiszteletére emlékülést rendeztünk. A megemlékezésen Péter közelebbi ismerősei, barátai méltatták kiemelkedő szakmai, társadalmi, és baráti hozzáállását.

Az emlékülésen jelen lévők láthatták, miként vett részt Scharle Péter a felsorolt szervezetek munkájában és közreműködése milyen jelentőséggel bír mai és jövőbeni tevékenységükben.

A megemlékezéssel a jövő nemzedéke számára is példaként mutattuk meg Pétert, mint olyan személyiséget, aki mérnökként, tudósként, egyetemi oktatóként, a szakmai közélet szolgájaként, szakpolitikusként, hívő katolikusként gondolkodott, alkotott, fedezett fel, inspirált és támogatott arra érdemeseket, és tette mindezeket szelíd empátiával, derűs nyugodtsággal, szeretetteljesen, mély műveltséggel és páratlan kifejezőkészséggel.

Az előadásokban megjelentek ugyan a szakterületi specifikumok, ám emellett hangsúlyt a fenti értékek kaptak – hiszen célunk nekünk is, hogy Scharle Péterhez hasonlóan elősegítsük a sokféle közösség együttműködését.

Az emlékülésen közel százan jelentek meg személyesen, és többen örömmel csatlakoztak online.

A rendezvény meghívója és programja itt található. 

Akik nem tudtak csatlakozni az emlékülés programjához személyesen vagy követhették online, azok itt visszanézhetik a programot.

 

 

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK

MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

ÚJDONSÁGOK