Dr. Boromisza Tibor emlékülés

 

2023. szeptember 21-én a négy éve elhunyt dr. Boromisza Tibor tiszteletére emlékülést rendeztünk a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben. A magas szintű elméleti tudással és egyben kiváló gyakorlati érzékkel bíró szakemberről családtagjai mellett munkatársai, kollégái, barátai, ismerősei emlékeztek meg egy-egy előadás keretében, mindannyian méltatva kiemelkedő szakmai, társadalmi és emberi hozzáállását.

269A szakmai program előkészítésében, szervezésében és levezető elnökként a megvalósításban dr. Gáspár László vállalt kiemelkedő szerepet, aki a felvezetőben kiemelte, hogy a megemlékezések hagyományát is részben dr. Boromisza Tibornak köszönhetjük.

Az emlékülést Lehel Zoltán MAÚT közúti alelnök nyitotta meg, aki többször dolgozott együtt – ahogy ő szólította – Tibor bácsival, és mindannyiszor megbizonyosodhatott szakmai tehetségéről, bölcsességéről, tapasztalatáról és higgadtságáról. A megnyitó beszédből kiderült, hogy a dr. Boromisza Tibor által a 2000-es években készült anyag a mai napig a 11,5 tonnás tervezés alapja.

A MAÚT alelnöki megnyitót személyes megemlékezésével Boromissza Gábor, dr. Boromisza Tibor szintén közutas fia követte, aki sok családi fotóval is készülve méltóvá és illővé tette a megemlékezést édesapjáról.

Dr. Szepesházi Róbert szakmánk fontos kérdéseit feszegette dr. Boromisza Tibor szakmai életútján keresztül. Felsorakoztatott több nagy szaktekintélyt is, akik között és velük együttműködésben dr. Boromisza Tibor több területen is kiemelkedőt alkotott. A talajstabilizáció terén, a betonburkolatokkal kapcsolatos kérdésekben, de a CBR, a PMS és fagyás és a behajlás kérdéseiben is mértékadók voltak – és ma is a – szakmai véleménye és meglátásai.

Dr. Tóth Csaba dr. Boromisza Tiborról, mint utas, pályaszerkezetes példaképről emlékezett meg – ezzel együtt elismerte a szakember geotechnikai múltját és érdemeit is. Beszélt még a klímaváltozás nem sok jóval kecsegtető hatásairól és arról, mit tesz, mit tehet szakmánk különösen a pályaszerkezet-méretezés terén annak érdekében, hogy a klímaváltozás hatásai élhetőbbek legyenek. Előadása végén kiemelte, hogy dr. Boromisza Tibor munkássága időtálló és maradandó.

A rövid kávészünetet követően dr. Bencze Zsolt egy latin idézettel kezdte előadását, amelyekkel dr. Boromisza Tibor is szívesen élt. Tempora mutantur et nos mutamur in illis, avagy „Az idők változnak és mi változunk velük”. Az előadó bemutatott több tanulmányt is, amit a szakember neve fémjelez, így az 1960-ban írt Betonburkolatok romlásai című kiadványt, illetve az 1980-ban kiadott „Útkárok okai” címűt, amit dr. Schváb Jánossal közösen írtak.

Szerencsi Gábor záró előadásában két kisfilmmel utazhattunk vissza előbb száz évet az útépítés múltjába, majd nézhettünk meg egy korszerű gépláncot munka közben. Beszámolt a jelenlegi útállapotokról, majd megmutatta azt is, milyen eredményeket mutatnak a teherbírás-mérések, amiket évente hozzávetőlegesen 5-6000 kilométernyi úton végeznek el.

Az előadások végeztével dr. Gáspár László megköszönte a tartalmas és értékes előadásokat, a hallgatóságnak pedig a részvételt és a megemlékezést.

Köszönjük a MAÚT színvonalas és vendégszerető szervezését és a KTI kollégáinak a terem biztosítását.

Szeretettel és teljes szakmai tisztelettel emlékezünk dr. Boromisza Tiborra, a kiemelkedő gyakorlati érzékű „uomo universale” szakemberre és kollégánkra.

A megemlékezésen elhangzott előadásokat az alábbiakban tekinthetik meg.

Kállai Judit

 

Boromissza Gábor előadása

Szerencsi Gábor előadása

dr. Tóth Csaba előadása

dr. Szepesházi Róbert előadása

dr. Bencze Zsolt előadása

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK

MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

ÚJDONSÁGOK