LEGO Pályázat – Építésre fel!

Keressük azokat a kreatív építő mestereket, akik szeretnék megmutatni saját LEGO elemekből készült építményüket!

A MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját, ebből az alkalomból LEGO pályázatot hirdetünk.

Olyan munkákat várunk, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak az út és vasút témájához. Fontos, hogy csak olyan műveket fogadunk el, amelyek saját alkotások, kreatív, önálló ötlet alapján készültek. (Nem LEGO útmutató szerint.)

Az alkotásodat fényképezd le, legalább 5 szögből (vagy amennyiből csak tudod), egy-egy érdekes részlet (ha van ilyen) kiemelésével.

Az alkotás fotóit a kitöltött pályázati adatlappal és a nyilatkozattal együtt az office@maut.hu email címre várjuk.

Kérlek, az építményednek adj címet és írj róla pár sort, hogy mit szeretnél bemutatni. Mindezt a Pályázati adatlapon tudod megadni.

A pályázaton bárki részt vehet életkori megkötés nélkül, 18 éven aluli pályázók esetében a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges. Minden pályázónak be kell nyújtania az adatkezelési tájékoztatóban megjelölt adatkezelési nyilatkozatot is, enélkül a beküldött pályázat érvénytelen.

 

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Pályázók köre

Két korcsoportban várjuk a pályamunkákat:

  • 14 év alattiak és
  • 14 év felettiek

Egy pályázó csak egy pályaművel indulhat a versenyen!

Felhasználható anyagok
LEGO Duplo építőelemek
Kereskedelmi forgalomban kapható bármilyen LEGO építőelem

Méret
A pályamű befoglaló mérete legfeljebb: 1 m × 1 m × 1 m

A pályaművek témája
út- és vasútépítés, hídépítés, közlekedéssel kapcsolatos téma, járművek, munkagépek, daru, útfelújítással kapcsolatos téma.

Pályázat időtartama és módja:
Pályázatok beküldésének határideje: 2024. május 15. 23:00.
Módja: e-mailen az office@maut.hu címre küldve, a beérkezésről visszaigazolást küldünk

Eredményhirdetés: 2024. június 8. – MAÚT 30 Családi nap

 

Pályázat díjazása

A beérkezett pályázatokat a Szervező által felkért zsűri értékeli. (Az értékelésben olyan személy nem vehet részt, akinek hozzátartozója indult a versenyen.) A zsűrinek joga van az előre meghirdetett
kategóriáktól eltérően is díjazni, eredményt hirdetni, adott esetben különdíjban részesíteni pályaművet.

Mindkét kategóriában 3–3 helyezettet díjazunk.

Mindkét kategóriában az első helyezettek nyereménye egy 50 000 forint értékű vásárlási utalvány, a másodiké egy 30 000 forintos és a harmadik helyezetté egy 20 000 forint értékű vásárlási utalvány.

A nyertesek alkotásait a MAÚT Családi Napon (2024. június 8-án) díjazzuk.

A nyerteseket e-mailben értesítjük, és a MAÚT honlapján, továbbá a közösségi média oldalainkon is közzétesszük.
A pályamunkák fotói elérhetőek lesznek a MAÚT honlapon.

Egyéb rendelkezések

A Pályázaton részvevők felelnek a megadott adataik valódiságáért és vállalják a hibás vagy valótlan adatok megadásából származó jogi és anyagi következményeket.

A pályázat szervezője kizárja felelősségét a pályázat kapcsán bármilyen késedelemért, kárért, költségért.

A nyeremények átvétele után a nyereményekkel kapcsolatban felmerült kifogásokért, hibákért a Szervező felelősséget nem vállal.

Amennyiben a nyeremény átvétele meghiúsul, úgy a meghiúsulás a nyertes hibájának tekintendő, a Szervező semmilyen felelősséggel, kártérítési kötelezettséggel nem tartozik ezért.

A nyeremények másra nem ruházhatóak át, azok más, értékkel bíró dologra, szolgáltatásra, készpénzre nem válthatóak.

Az a Pályázó, aki a Pályázatban foglaltakat nem tartja be, kizárásra kerül.

A Szervező fenntartja magának a jogot arra, hogy a fent nevezett szabályzat feltételeit, illetve magát a pályázatot annak közzétételével kiegészítse vagy módosítsa.
Jelentkezéshez szükséges dokumentumokat az alábbiakban találod!

Pályázati adatlap

Adatkezelési Nyilatkozat 

Pályázati kiírás (pdf)

 

 


 

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK

MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

ÚJDONSÁGOK