Kolozsvári Nándor
az ÚME Koordinációs bizottság vezetője
A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar útépítési szakirányán végeztem 1998-ban. Második generációs útépítő mérnök családból származom, édesapám is egész életében útépítő mérnök volt.
Öt évig műszaki ellenőrként tevékenykedtem az Euroút, majd a Reformút Kft.-nél. Ezt követően a Colas csoportnál dolgoztam egy-egy évig munkahelyi mérnökként, majd vállalkozási mérnökként. A minőséget érintő kérdésekkel 2005 óta foglalkozom. Először a Colas csoportnál, utána az Euroaszfalt csoportnál, majd 2022 óta a Duna Groupnál vezetem a laboratóriumi és technológiai területet. Jelenleg a Duna Technológia Kft. cégvezetője vagyok.
2011 óta veszek részt a különféle szakmai szervezetek munkájában. A HAPA és az EAPA technológia munkacsoportjában már több mint egy évtizede tevékenykedem. A Közúti Szakemberekért Alapítványnak kuratóriumi tagja, az Útlab szövetségnek elnökségi tagja vagyok.
MAÚT-tagsággal rendelkezem 1998 óta. A bizottsági munkákba azt követően kapcsolódtam be, hogy részt vehettem a Közutak Építésének Szabályairól (KÉSZ) szóló rendelettervezet kidolgozásában (2016.). Több MAÚT-as munkabizottságban dolgozom, bizottsági tagként, albizottságvezetőként (Aszfaltutak, Geodézia, Alapfogalmak). 2019 óta az ÚME-k összhangját segítő ÚME Koordinációs bizottság vezetője vagyok. Fő feladatomnak azt tekintem, hogy az előírások között összhang legyen és azok reálisan betartható követelményeket tartalmazzanak, melyeket utána a kivitelezés során valóban be is tartunk. 2020-ban, a MAÚT Közgyűlésén a szabályozási munkámért Baross Gábor-díjban részesített a közlekedésért felelős miniszter.
Egerben születtem, három gyermekemmel és drága feleségemmel Gödöllőn élünk. Fiaim közül ketten is a BME-re járnak, egyikük az Építőmérnöki Karra. Szabadidőmben vagy a természetben járok (már másodjára járjuk végig az Országos Kéktúrát) vagy régi baráti társaságunkban szerepjátékot játszunk.
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK
MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
ÚJDONSÁGOK
Közúti hidak tervezése (KHT 4.). Betonhidak
2026. április 15.
189 oldal,
22 900 Ft+áfa