Bumberák József

 

a Számvizsgáló bizottság tagja,
nyugdíjas jogtanácsos

Az ELTE ÁJTK elvégzése után 1993-ig ügyvéd, majd 1993-tól 2010-ig a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél és jogelődeinél vezető jogtanácsos, jogi főosztályvezető, jogi igazgató voltam. 2010-től 2018-ig a KTI Nonprofit Kft. vezető jogtanácsosaként dolgoztam.

Kiemelt szakmai feladataim voltak a közlekedésért felelős minisztérium háttérintézményi feladatainak ellátásában a jogi tevékenység irányítása, végzése; szakágazati jogszabályok kidolgozásának, előkészítésének, véleményezésének részben irányítása, részben közreműködés a munkabizottságokban, a társaságok jogi és igazgatási munkáinak, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogi feladatok irányítása, ellátása.

A MAÚT alapító tagja vagyok, közreműködtem az alapító dokumentumok és több jogi munka kidolgozásában. Az alapítás óta a MAÚT Számvizsgáló bizottságának tagjaként vagyok jelen a szervezetben.

Munkámat 2015-ben Baross Gábor-díjjal, 2023-ban  Vásárhelyi Boldizsár-díjjal ismerték el, amit azóta is nagyra értékelek.

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK

MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

ÚJDONSÁGOK