Holnapy László
a Számvizsgáló bizottság elnöke,
üzemmérnök, közgazda
Szakmai pályafutásomat a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat műszaki ügyintézőjeként kezdtem, majd a Budapesti Közúti Igazgatóságon és annak jogelődjénél művezetőként, mérnökségvezető-helyettesként, csoportvezetőként, majd osztályvezető-helyettesként, később osztályvezetőként dolgoztam.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban és annak jogelődjeinél főmunkatárs voltam, majd az Út-Híd Osztály vezetője, később a Közúti Főosztály főosztályvezető-helyettese, majd főosztályvezetője lettem. A Miniszterelnök Úr 11/2002. (III. 14.) ME határozatával kormányzati főtisztviselővé nevezett ki.
A Nemzeti Közlekedési Hatóságnál főosztályvezető-helyettesi pozíciót töltöttem be.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban főosztályvezető-helyettesként, főosztályvezetőként, később a miniszterhelyettes titkárságvezetőjeként, majd kabinetfőnökeként dolgoztam.
Jelenleg a Magyar Közút NZrt. vezérigazgatói főtanácsadója vagyok.
Miniszteri kinevezés szerint az AIPCR/PIARC Útügyi Világszövetség magyar első delegátusa vagyok.
A MAÚT szervezetében a Számvizsgáló bizottság elnökeként tevékenykedem 2020 óta.
Szabadidőmben szívesen utazom, járok színházba, szívesen vitorlázom, hajózom.
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK
MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
ÚJDONSÁGOK
Közúti hidak tervezése (KHT 4.). Betonhidak
2026. április 15.
189 oldal,
22 900 Ft+áfa