Szakmai beszámolók és nemzetközi kitekintés a Makadám Mérnök Klubban
Inspiráló és tartalmas előadásokat hallhattunk 2024. június 17-én a Makadám Mérnök Klubban megrendezett AIPCR/PIARC rendezvényen.
Az AIPCR/PIARC – az utak és a közúti közlekedés ügyét szolgálva – immár több mint 100 éve bizonyítja az országok közötti összefogás sikerességét és hatékonyságát. Ennek az óriási nemzetközi szervezetnek a magyar vonatkozású intézménye az AIPCR/PIARC Magyar Nemzeti Bizottság, amelynek adminisztrációs háttértámogatását megalakulása óta társaságunk biztosítja.
A rendezvénnyel célunk volt, hogy megmutassuk, a szakmai szervezetek sorában nemzetközi szinten is kiemelkedő szereppel bírunk.
Nyiri Szabolcs, a MAÚT elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szilvai József Attila, az AIPCR/PIARC Magyar Nemzeti Bizottság választott elnöke, a Magyar Közút NZrt vezérigazgatója köszönte meg a most a szervezetben dolgozó szakemberek aktivitását. Kifejezte reményét, hogy minél többen csatlakoznak majd szívesen ehhez a színvonalas munkához, amely értékes tapasztalatokkal gazdagítja szakmánkat. Holnapy László, az AIPCR/PIARC Magyar Első Delegátusa röviden vázolta a szervezet felépítését és szerepkörünket a nemzetközi tevékenységben. Szirányi Balázs a szervezet működéséről és a különböző kapcsolódási lehetőségekről beszélt. Őt Verdes Máté követte, aki az AIPCR/PIARC ITS (Intelligens közlekedési rendszerek) bizottság munkájáról számolt be. Ez után frissítőkkel, kis szendvics ebéddel kedveskedtek a szervezők.
Szünet után Holnapy Csilla számolt be a közúti közlekedésbiztonság témájában folyó bizottsági munkáról, majd Karkus János, a hidak bizottságban betöltött szerepünkről és eredményeinkről. Az előadók sorát végül Józsa Miklós zárta, aki a téli üzemeltetéssel kapcsolatos nemzetközi munkánkról beszélt.
Felbuzdulva a közösen szervezett esemény sikerén, a Magyar Közút NZrt és a MAÚT vezetői a nemzetközi szervezetben való részvételhez további inspiráló események, népszerűsítési lehetőségek felkutatásában egyeztek meg.
Köszönjük az előadóknak az értékes előadásokat és a résztvevőknek, hogy érdeklődtek eseményünk iránt.
Bízunk benne, hogy hamarosan újabb hasonló eseményen üdvözölhetjük szakmánk jeles képviselőit.
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK
MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
ÚJDONSÁGOK
Közúti hidak tervezése (KHT 4.). Betonhidak
2026. április 15.
189 oldal,
22 900 Ft+áfa