Építőipari nívódíj összefoglaló 2025 január

Csatlakozva az alapítókhoz vettünk részt a pályázati munkában

Tavaly huszonnegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Nívódíj pályázatot az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma. A MAÚT csatlakozva az alapítókhoz vett részt a pályázati lebonyolításban.

A pályázatra legalább 600 millió forintos végszámla értékkel, egy évnél régebben használatba vett építményekkel lehetett jelentkezni, nyolc kategóriában. Összesen 29 pályamű érkezett 2023. szeptemberéig, melyek mind magas színvonalú tervezési és kivitelezési minőséget képviseltek.

A 18 tagú Bíráló Bizottság helyszíni bejárások és részletes dokumentációk alapján értékelte a pályázatokat, figyelembe véve az építészeti-műszaki értéket, a kivitelezés színvonalát, a gazdaságosságot, az üzemeltetést, valamint a közreműködők együttműködését.

Tizenhárom építményt Építőipari Nívódíjjal tüntettek ki, négy építmény pedig elismerő oklevelet kapott. A díjazottak tanúsítványt és az alkotók nevét feltüntető bronztáblát kapnak, amelyeket 2025 tavaszán ünnepélyesen avatnak majd fel.

Építőipari nívódíjasok 2024-ben

Többlakásos lakóépület kategóriában

Somfa Liget lakópark VII. ütem Budapest

Középület / Kereskedelmi és Vendéglátó építmény kategóriában

Normafa Síház Étterem Budapest

Középület / sport és szabadidős építmény kategóriában

Nemzeti Atlétikai Központ Budapest

Középület / oktatás kategóriában

Jedlik Ányos Gimnázium Budapest

Középület / kulturális kategóriában

Balatonfüred V4 Konferenciaközpont és Kiállítótér

Középület / szakrális kategóriában

Mindszentyneum, Mindszenty József bíborosnak emléket állító múzeum és a hozzá tartozó parkoló Zalaegerszeg

Középület / Ipari és energetikai építmény kategóriában

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Irodaépülete, EMC mérőlabor és Szerverközpont Budapest

Műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

W Budapest Hotel Drechsler-palota

Közlekedési létesítmény kategóriában

Déli összekötő vasúti Duna-híd Budapest

Közlekedési létesítmény kategóriában

Széchenyi Lánchíd felújítása Budapest

Környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kategóriában

Mosoni-Duna torkolati műtárgy és csatlakozó létesítményei Győr

Elismerő oklevelek 2024-ben

Középület / kereskedelmi és vendéglátó építmény kategóriában

Békéscsabai térségi vásártér kialakítása

Középület / kulturális kategóriában

Veszprém, Acticity (volt Heim Pál Gyermekkórház épületeinek) tervezése és kivitelezése

Műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában

Magyar Állami Operaház Budapest

Komplex infrastrukturális létesítmény kategóriában

Budapest, Hild téri játszótér és környéke megújítása

 

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK

MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

ÚJDONSÁGOK