Dr. Ambrus Kálmán

 

a Közúti építési bizottság vezetője,
okleveles építőmérnök, címzetes egyetemi docens, műszaki doktor

A mérnöki diploma megszerzését követően, 1975 és 2016 között – nyugdíjba vonulásig – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Út- és vasútépítési tanszékének oktatója. Az oktatási tevékenység mellett az Útpályaszerkezeti Laboratóriumban dolgozott, majd később annak vezetője lett. Elsősorban aszfaltmechanikai kutatásokat, fejlesztéseket végzett, de foglalkozott állapotvizsgálati és pályaszerkezet-méretezési kérdésekkel is. Számos cikket, tanulmányt írt ezekben a témákban. Szakmai tevékenysége során több nagyberuházás burkolattechnológiai szakvéleményének elkészítésében vett részt.

2015-töl a MAÚT építési bizottságának vezetője. Több útügyi műszaki előírás kidolgozásában vett részt és látott el munkabizottsági feladatot. A „Visszanyert aszfalt” és az „Az adatgyűjtés szabályai a minőségügyi ellenőrzés során vizsgált tulajdonságokra vonatkozó küszöbszintek meghatározásához” munkabizottságokat vezeti.

A Közúti építési bizottság vezetőjeként célja a szakmai ismeretek átadása, fejlesztése és jól használható előírások készítésének elősegítése.

Szabadidejét öt unoka és régi szakmai könyvek gyűjtésével tölti ki.

 

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK

MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

ÚJDONSÁGOK