Takács Károly Gábor
a Távközlési és biztosítóberendezések bizottság vezetője,
okleveles közlekedésmérnök
Okleveles közlekedésmérnökként végeztem 1998-ban a BME Közlekedésmérnöki Karán, ebben az évben kezdtem szakmai pályafutásomat is a Magyar Államvasutak Zrt.-nél mérnök gyakornokként, majd 2000. és 2005. között a TEBGK, majd a TEB Technológiai Központ műszaki szakelőadója voltam, ahol 2005. és 2009. között fejlesztőmérnökként dolgoztam tovább. Biztosítóberendezési szakértőként folytattam szakmai pályámat a MÁV Zrt ITRF TEB igazgatóságán egészen 2021-ig, amikor a Biztosítóberendezési és áramellátás technológiai osztály vezetője lettem. 2006 óta rendszeresen oktatok a BGOK különböző biztosítóberendezési szakmai tanfolyamain, amit 2012 óta a Vasúti Hatóságnál bejegyzett vasúszakmai oktatóként végzek. 2010-ben biztosítóberendezés-építő projektmenedzser tanfolyamot végeztem. A Magyar Mérnökkamara szakértői jogosultsággal rendelkező tagja vagyok.
Elkötelezett támogatója és aktív közreműködője vagyok az ETCS rendszerek hazai bevezetésének, kiépítésének. A MÁV ITRF Biztosítóberendezési Biztonságügyi Szervezet vezetőjeként koordinálom a szervezet biztosítóberendezési biztonságtechnikai vizsgálatait, részt veszek vasútbiztonsági kockázatelemzési munkacsoportok munkájában és aktív kapcsolatot tartok számos független biztonságértékelő és tanúsító szervezettel.
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK
MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
ÚJDONSÁGOK
Közúti hidak tervezése (KHT 4.). Betonhidak
2026. április 15.
189 oldal,
22 900 Ft+áfa